Történetek

A tekézés hőskora

Tekejáték: a tekepályán kedvtelésből, szórakozásból vagy sportszerűen is űzött játék, amelyben a tekegolyókkal a pálya végében felállított bábuk feldöntése a cél.: kuglizás (A magyar nyelv értelmező szótárából.)

- Igaz-e, hogy már az ókorban is tekéztek?

Különböző feltevések vannak a tekézés múltjáról. Akadnak olyanok akik szerint a tekézés az ókori görögök korából származik... Így pl. Odüsszeusz házában Pénelopé udvarlói tekéztek. Tévesen értelmezett fordításból következtettek erre. Előfordult az is, hogy a pogány germánok kővető, kődobó játékát nevezték el tekézésnek. És így tovább...

Ezek mind csak feltevések, tudományosan nem bizonyíthatók. Lehet, hogy egyszer majd találnak olyan írást, bizonyítékot, amely egyik-másik feltevést hitelesítik, de ....

- Honnan ered az első tekézésről szóló írás?

Külföldön és nálunk is már számtalanszor megírták: a teke létezéséről szóló első írásos forrás Hugo von Trimberg thauerstadti iskolaigazgató (1260-1309) "Der Rennener" című, mintegy 27 000 strófás költeménye. Ez a legrégibb okmányjellegű forrásmunka.

Ebből megállapítható, hogy a tekejátékot a XIII. században nem csak ismerték, hanem szerfelett kedvelték is.

Trimberg versében keményen ostorozta az akkori idők szokásait, erkölcseit.

Ír a tekézők rossz szokásairól is, a kézzel-lábbal való golyókormányzásról, a golyó utáni szaladgálásokról a vereségek utáni veszekedésekről.

Abban az időben népi mulatságnak számított a tekézés, s kétféle módon játszottak: a golyót dobták is és gurították is a célul szolgáló bábuk felé.

A XIII. századtól kezdve sok bizonyíték maradt meg a tekézés múltjáról.

Amiről a legtöbb utalást találni: a tekézés kedvelői, hódolói a nép soraiból kerültek ki, mégpedig századról, századra.

S mert a nép fiai kedvelték, a tekézés kizárólag népünnepélyeken jelentkezett. Mind a városokban, mind a falvakban a búcsúkon, a vásárokon, a lövészegyleti ünnepségeken tekéztek - mindig szabadban.

A dobással és gurítással űzött tekézés lényegesen eltér egymástól, tehát a játék berendezése is különböző volt. A történetírók hol rövid, hol hosszú pályáról tesznek említést.... "Egy négyszögletes vagy kerek térség volt, középen a céllal, a felé dobták a golyókat."

- Voltak díjak a középkori tekeversenyeken?

De mennyire, hiszen éppen a díjak miatt kezdtek veszekedni a vesztesek. A díj pénz vagy piros zsebkendő volt. Már a "Der Renner" szerzője is dőreségnek nevezi a tekézést, mert a díjkiosztáson nem mindig voltak - tisztességesek.

1590-ben a nürnbergi búcsún így énekeltek:

Elmentemén én egyszer kuglizást nézni,

Piros zsebkendőért szoktak ott tekézni.

Gyakran akadt össze ott kettő vagy három,

Gondoltam, a végét mégis csak bevárom.

Mert tekepályát, ím, mire használták,

A végén egymást jól elagyabugyálták.

Mindennek az lett az eredménye, hogy egyes helyeken eltiltották a tekézést, másutt pedig kimondták, hogy legfeljebb öt garas lehet a tét.

A "TEKE" SZÓRÓL

- Honnan ered a teke szó?

Hazánk történetében már a középkorban szerepelt a teke szó. Tekének nevezték a kőgolyót, amelyet harcieszközként az ostromolt vár faláról a támadó ellenségre gurítottak. De az ostromlóknak is volt tekefegyverük. Későbbi költeményekből:

Százezrek fogják kapudat döngetni tekékkel.

(Vörösmarty Mihály)

Ádáz Ali tábora durrog alatt,

S rombolja tekékkel a sziklafalat.

(Czuczor Gergely)

Mivel háborúkban használták a tekét - szerepelt a harci játékok, a harcigyakorlatok között is. Lovagok, harcosok, haditengerészek népszerű sportja volt a középkorban a tekézés. De ... Nehéz játék volt, rátermettséget, erős testi munkát, nagy figyelmet kívánt.

Nálunk Mátyás király idejében a nép kedvelt játéka lett. Az akkori tekézés természetesen lényegesen eltért a mai tekézéstől, de akadtak hasonló elemek.

A SIKER ÚTJÁN

Megszűnt a tekével szembeni ellenszenv, sőt az udvari játékok közé is besorolták. Fürdők bérlőinek megengedték, hogy a söntésben a sakkon kívül tekejátékot vezessenek be. A már előbb említett kocsmárosok mind nagyobb érdeklődést tanúsítottak a tekézés iránt, s hogy a törzsközönségüket megtartsák, befedték a tekepályákat. Így azok nem csak nyáron, hanem télen is használhatók lettek, Ezek a pályák azonban még mindig házon kívül álltak.

- Hogyan kerültek be a házba?

A városi népszerűséggel. A városok lakosai mind nagyobb figyelemmel kísérték a tekejáték fejlődését, olyanok is, akik nem jártak kocsmákban. Az építőipar felfigyelt erre. A teke bekerült a házakba, a termekbe, a pincékbe. Vasból, gipszből, márványból, cementből, aszfaltból építettek pályákat. Parkettel, linóleummal, deszkával borították, s jöttek az aszfalt-, parkett- stb. pályák. Tökéletesítették a golyófogó vermeket, a golyóknak visszafutót szereltek fel, a bábuk és a golyók egyre jobb anyagból készültek, eredményjelző berendezések születtek, s a legutóbbi időkben a pályaépítés technikája még tovább tökéletesedett az automata pályákkal, ahol már nem emberi kézzel történik a bábuk felállítása.

A pályák, a felszerelés fejlődésével egyre fejlődött ez a játék, jöttek a szabályok ....

Így jutottunk el oda, ahonnan elindultunk: a kuglizásból sportszerűen űzött játék lett.

- Ez honnan számítható?

Pontosan nehéz megmondani. Tény azonban, hogy Guths-Muts, a német torna apostola 1796-ban már sportszerű játékok között emlegeti a tekét. Ezt írja a tekéről:

".... az ifjúság és az ifjúság barátai testi és szellemi üdülését és fejlesztését szolgálja."

Hozzáteszi, hogy sok más játék háttérbe szorítja a tekézést. Ez nagy kár, mert a tekézés sokkal könnyebb és sok tekintetben nemesebb, mint a kártyajátékok.

- Mikor alakultak meg a tekeszövetségek?

A sok különböző tekeegyesület közös szabályokban egyezett meg, ez a tömörülés később a szövetség alakításához vezetett. Az első? 1885-ben június 7-én Drezdában alakították meg a német tekeegyesületek központi szövetségét. 227 egyesület csatlakozott a szövetséghez. Célul tűzték ki, hogy a szórakoztató tekejátékból testnevelő sportág legyen. Két évvel később Németországban megalakult az országos tekeszövetség.

- És az első nemzetközi tekeszövetség?

Sokkal, de sokkal később. 1926-ban Stockholmban nemzetközi tekemérkőzés volt, s ekkor június 3-án alakult meg a az IBA, azaz az Internationale Bowling Association. Annak idején még csak az amerikai, illetőleg ahogyan ma hívják, a bowling (parkett) pálya volt ismert. 1939-ben már 15 ország tartozott az IBA kötelékébe: Argentína, Belgium, Dánia, Egyesült Államok, Finnország, Franciaország, Jugoszlávia, Hollandia, Kanada, Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia, Svájc és Svédország. Az IBA égisze alatt az utolsó mérkőzést 1942-ben Magyarország és Németország vívta. A világháború alatt az IBA szétesett, feloszlott. A háború után Ausztria tette meg az első lépést. Nem volt semmiféle nemzetközi szövetség, mégis az osztrákok meghirdették 1949-ben az Európa-bajnokságot. Ez a "bajnokság" rámutatott arra, hogy a tekesport előrehaladása szinte követeli a nagy nemzetközi szövetséget. 1952. január 27-én Hamburgban német-svéd viadalt rendeztek bowling-pályán, s erre Ausztriából, Jugoszláviából, Luxemburgból, Belgiumból, Franciaországból, Svájcból és természetesen Svédországból is tekeszakértőket hívtak meg. A különböző országok szövetségi emberei kongresszust tartottak, s elhatározták a nemzetközi szövetség megalakítását. Így jött létre a Federation Internationale des Quilleurs (FIQ), amely nyomban szárnyai alá vette mind a négyfajta tekézést. Az NSZK-beli Heinz Kropp lett az első elnök, őt 1954-ben a jugoszláv Ivan Krizanics váltotta fel, majd 1956 óta Adolf Oesch (Svájc) a nemzetközi szövetség elnöke. Vajon ki következik majd a már nem fiatal Oesch után? 1966-ban Bukarestben, a VB-n azt jósolgatták, hogy a következő elnök nyilván amerikai lesz, s akkor szegény európaiak ...

Kevés alapja van ennek a jóslatnak! Bárhonnan is jöjjön az új elnök, az aszfalt szekcióban mindig az európaiaké lesz a vezető szerep, hiszen ebben a szekcióban egyenlőre csak európaiak vannak. És igen szép számmal.

Magyarország egyébként Csehszlovákiával és az NDK-val együtt 1953-ban került a nemzetközi szövetség tagjai sorába. Két évvel később jelentkeztek a románok és a spanyolok, és azóta is még sok más ország.

A FIQ a nagy nemzetközi sportszövetségek sorába lépett.

A RAJTRÓL

Néhány idézet a Magyar Tekeszövetség 1934. június 17-ei alakuló üléséről:

.... de nemcsak a sportolók jelentkeztek, hanem jelentkezett Budapest egyik legnagyobb építészcége is, amelynek tagjai még Németországból és Csehszlovákiából ismerték és ott tanulták meg a tekepálya-építés és felszerelés technikáját ... nemcsak a várható üzlet reményében, hanem spontán sportszeretetből felajánlották a szövetségnek készségüket ... megoldották sportszempontból legnehezebb akadályleküzdést, a versenypálya kérdését.

.... a szegedi sporttekézők már két héttel az alapszabályok jóváhagyása utáni időre kitűzték a Magyar Tekéző Szövetség Dél-magyarországi Alszövetségének alakuló közgyűlését. Meg vagyok róla győződve, hogy Szegednek ezen hatalmas lépése lelkesíteni fogja hazánk többi sporttekézőit is, és további oly fejlődés előtt állunk, amelynek arányai ez idő szerint beláthatatlanok.

... Ennek a sportnak is voltak és vannak nyílt és titkos ellenségei. Jelentkeztek gúnyolódók és a humorizálók, éppúgy mint a magyar vízipóló sportnak és az asztalitenisz sportnak a megindulásakor.

... Meg vagyok győződve róla, hogy ezek az emberek ugyanúgy eltűnnek a közeljövőben, mint amikor eltűntek akkor, amikor az FTC világhírű vízipóló csapata végigverte egész Európát és amikor Barna, Szabados és Mednyánszki Mária legyőzték az egész világ asztalitenisz játékosait és csak mélyítették azt a nagy tiszteletet és becsülést, amelynek a magyar sport, úgyszólván minden téren, az egész művelt világ előtt örvend.

Körmend Sportélete I.

1884 - 1984

(Körmendi Füzetek 1984)

(94-105. oldal)

Teke

A tekesport, vagy ahogyan azt mostanában már gyakrabban szokták emlegetni, említeni, a versenyszerű tekézés aránylag nem nagy múltra tekint vissza. A teke játék, amelyből ez a sportág származik, a kugli és egyéb más válfaja[1] azonban nagyobb múltra vezethető vissza.

Ezt a játékot - a tévhit elkerülése miatt - nemcsak az egyszerű emberek űzték vásárok és búcsúk alkalmával, hanem mi sem bizonyítja jobban a népszerűségét, mint az, hogy a XVII. Században még az udvari játékok között is szerepelt a golyójáték.

Ez a népszerű játék aztán évszázadokon keresztül csiszolódott, a maga sajátos törvényei szerint fejlődött, míg a XIX. Század második felében már kezdte megközelíteni a mai formáját. Általában ünnepnapokon szinte reggeltől estig ment a játék, már fából készült golyókkal és kilenc fabábura.

A XX. században kialakuló sportágak és versenyek nagy hatással voltak a teke játékra is, s ha kissé megkésve bár, de Körmenden is kialakult a tekesport.

Első írásos emlékünk e játékról 1886-ból való. Az 1886. évi május 30-i "Rábavidék" című napilap közli, hogy a csendőr-laktanya melletti új helyiség és tekepálya naponta délután ½ 3-tól áll az érdeklődők rendelkezésére. Elsősorban az iparosok kedvelték ezt a játékot Körmenden, de tudjuk azt is, hogy a KAC keretén belül ezen a pályán háziversenyek megrendezésére is gyakran sor került. A másik ilyen régi pálya a vasúton túli Mölcs-féle vendéglőben volt. Arról, hogy itt voltak-e rendszeres háziversenyek nincs biztos értesülésünk. Annyit azonban tudhatunk, hogy itt elég nagy fogadások történtek.

Közvetlenül az első világháború előtt és alatt a "Front" vendéglő is üzemeltetett kugli, illetve tekepályát. Ez akkoriban a legmodernebb volt. A pályatest itt már nem döngölt agyag, hanem léces. Amit fontos megjegyezni a létesítményről az az, hogy idővel ez volt az első téliesített pálya is. Így egész esztendőn át üzemelt. Természetes tehát, hogy a háziversenyeknek gyakori lehetősége biztosított volt.

Az első világháború után a vendéglátás fejlődésével a pályák is szaporodtak. Minden valamirevaló vendéglős pályát is épített. A két világháború között az alábbi kugli, illetve tekepályák működtek Körmenden: A Mölcs vendéglő udvarán, a Front vendéglő mellett, a Korona vendéglő udvarán, a Turul vendéglőben. Ennek első tulajdonosa Kánya nevezetű volt. A mai posta mellett a Lülik-féle vendéglő udvarán, a zöldfában volt szintén egy pálya egy Németh nevezetű tulajdonában. A Halász vendéglő szintén rendelkezett pályával. Ennek tulajdonosa egy Brunner nevű volt, később került a Fekete tulajdonába. A mai Állatforgalmi Vállalat helyén is létezett pálya, sorrendben a következő tulajdonosokkal: Cser István, Tolnai, és Vucskó János. Hegyalján híres volt a Gyenese József-féle pálya. A fürdőháznál működött a László-féle pálya. A Rába partján előkelő pályának bizonyult a Szigetvárí Aladár kezelésében levő létesítmény. A fentieken kívül létezett még pálya a Kardos, Gáspár és Vilics vendéglők udvarán is.

A félreértések elkerülése végett nem azt akarjuk mondani, hogy a felsorolt pályák mindegyike mindig folyamatosan működött, hiszen a jelzett időszakban egyesek megszűntek, mások keletkeztek. De tény az, hogy valamennyi pálya valamikor a két világháború között, ha időlegesen is, de működik.

A fentiekből feltétlen az is megállapítható, hogy ez a sok létesítmény nagy tekéző, illetve kuglizó tömeget feltételezett. A későbbiek folyamán ez a feltételezés a teke sport körmendi kialakulásával teljesen bizonyított.

Amit feltétlen meg kell még említeni az az a tény, hogy a pályatulajdonosok a kereskedelmi megfontolásokon túl - lehet, hogy ösztönösen, de a tények nem ezt mutatják - igyekeztek nagyon is karban tartani a pályákat, és a körülményekhez képest modernizálni. Elsősorban a télisítést kell említenünk. Az előbb említett pályák közül a következőket is lehetett télen üzemeltetni: a Front-, a Fekete-féle pálya, valamint a Tolnai létesítmény. A következő modernizálást a pályatest anyagának megválasztása jelentette. Sok helyen a döngölt agyagot a léces pályatest váltotta fel. Ilyen léces lett a Front-, Lülik-, Gyenese- és Kardos-féle pálya.

Nem hiszem, hogy azoknak lenne igazuk, akik fanyalognak ezen időszak sportjellegű tekézésén. Tény az, hogy bármerre is nézünk a világban, az akkori és a mostani idők tekézése között, mint minden egyéb sportágban is, mások voltak a körülmények, amelyek így vagy úgy befolyást gyakoroltak minden sportágra.

Bátran állíthatjuk azt, hogy körmendi viszonylatban a két világháború között a kuglizás, illetve tekézés már bizonyos szervezettséget is elárul.

Nevezetesen se szeri, se száma azoknak a vendéglőknek a sora, amelyek "háziversenyeket", majd később "tárgynyereményes versenyeket" hirdetnek meg. Ezen versenyeken már a sport elemeit is felfedezhetjük, hiszen szervezésről, nevezésről, nevezési díjakról és nyereményekről beszélhetünk, de ugyanakkor házi versenyszabályokról is. Ezek pedig már a sport kritériumai közé tartoznak, természetesen bizonyos vonatkozásban.

Tudomásunk van arról, hogy Körmend és Körmend környéki pedagógusok az 1930-as és az azt követő néhány évben minden hétvégén hatalmas csatát vívtak a Szigetvári Aladár vendéglője melletti pályán.

Ugyancsak az 1930-as év augusztus 24-i Rábavidék napilap tekeversenyt hirdet meg a fürdőháznál. Ennek a versenynek az első három helyezettjéről is tudunk: Első lett ifj. Gyenese Gábor, második helyezett Avass Bertalan, a harmadik hely birtokosa László Jenő.

Túlzás volna azt állítani, hogy az 1930-as évek vége felé és az 1940-es évek kezdetén a tekézők szakosztályokba tömörültek volna. Az igazság az, hogy foglalkozási körök szerint alakultak a csapatok. Így tudunk iparosok, pedagógusok és tisztviselők csapatáról. Ezek alkalomszerűen találkoztak és vívtak komoly mérkőzéseket, de nagy tömegek vettek részt a meghirdetett egyéni háziversenyeken is.

A második világháború végével lezárul Körmend teke sportjának is az első szakasza. Ebben a szakaszban természetesen csak kisgolyós tekézésről beszélhetünk.

Csak akkor tudunk történelmileg hű képet alkotni e szakaszban a teke sportról, ha tudjuk és ismerjük, hogy miként zajlottak le ezek a versenyek.

A versenyek nemét tekintve ebben az időben csak férfiak részére rendeztek vetélkedőket. Nők csak családi, munkahelyi, baráti összejövetelek alkalmával mutatták be tudásukat.

A fajtáját tekintve voltak házi- és barátságos versenyek. Olykor meghívásos küzdelmekkel is lehetett találkozni. A mai értelemben vett kimondott bajnoki rendezvényről nem beszélhetünk.

A csapatokban szereplők létszáma mindig az illető csapatok megállapodásától függött. Így előfordultak 12-16 fős csapatok is. A jelleget tekintve a versenyek lehettek egyéni versenyek, amelyekben a versenyzők eredményeit egyenként, külön-külön értékelték; csapatversenyek, amelyekben a versenyzők által elért eredményeket együttesen, mint az egész kollektíva eredményét számították. A város perifériáin lévő pályákon igen népszerűek voltak a népi játékok. A népi játékok (krigsz) elnevezésű versenyeket nagy előszeretettel űzték, amelyen 3-3 dobást[2] teljesített minden versenyző, a dobások eredményét összeadták, a legtöbb ütött fát elérők csapata vagy versenyző lett a verseny győztese.

A kisgolyós tekeversenyeket a következő versenyszámokkal rendezték: a) telidobás[3], b) tiszta tarolás[4].

Telidobásról akkor beszélünk, amikor a gurítások mindegyike kilenc bábura azaz "telire" történik. A tarolás akkor van, amikor a bábukat csak akkor állítják fel újra, ha mind a kilenc bábut leütötték.

A mérkőzés a következőképpen zajlott le:

A csapatok vezetői kezdést választottak. A kezdő csapat valamennyi tagja 3-3 tarolásos dobást végzett. A közösen elért eredményt felírták a táblára. Ez jelentett egy menetet (tur). Azután következett a második csapat. Hasonlóan gurított, mint a kezdő, és így folytatódott a csapatok létszámától függően, míg valamennyi csapat ledobott egy menetet. Azután kezdődött a második menet ismét 3-3 dobással, de ezt a menetet már a második csapat kezdte. Az első csapat utolsónak dobott. Ez így folytatódott három meneten át. A három menet alkotott egy játékot. A menetek eredményeit összeadták, és legtöbb fát ütött csapat lett a győztes.

A versenynek ezt a rendjét csak akkor alkalmazták, ha egy alkalomra rendezett vetélkedőről volt szó, amelyen kettőnél több csapat vett részt. Erről a formáról a Teke Verseny- és Játékszabályok 1959-es kiadása is említést tesz.

Ha ellenben csak két csapat versenyzett, akkor a lebonyolítás valamivel másképpen alakult. Megjegyzendő, hogy ilyenkor nagy létszámú csapatok mérkőztek.

A menetek száma 3-6 között változhatott előzetes megállapodás szerint. A meghatározott menetek egy játékot alkottak. Két nyert játék jelentett egy győztes mérkőzést. Ezek szerint a győzelemhez maximálisan három játékra volt szükség, amelyekből valamelyik csapatnak kettőt kellett megnyernie. Ez eléggé gyakori lebonyolítási rend volt.

Az előbbiekben a csapatmérkőzésekről szóltunk bővebben, de legalább ilyen népszerűek voltak, ha nem népszerűbbek az egyéni versenyek is.

Ezek a versenyek rendszerint valamilyen tárgynyeremény meghirdetéséhez kapcsolódtak. A mérkőzések lefolytatása a következőképpen zajlott le:

Plakátokon meghirdették, hogy ezen meg ezen a pályán, ettől eddig (kezdés és befejezés pontos dátuma) ilyen és ilyen nevezési díj mellett, a legtöbbet ütő ezt és ezt nyeri. Felsorolták a többi díjakat is, mert rendszerint 3-5 díj volt kitűzve. Meghatározták azt is, hogy hány dobást kell megtenni. Rendszerint három dobás jelentett egy értékelhető eredményt. De tudunk öt, sőt több dobásos versenyekről is. Jelezve volt az is, hogy tarolással vagy telizéssel kell az eredményt elérni. Amennyiben valaki kezdeti eredményével elégedetlen volt, a nevezési díj újbóli befizetése ellenében annyiszor ismételhetett, ahányszor a zsebe engedte.

Nagyon gyakran megtörtént az, hogy azonos eredmények születtek. Ilyenkor a helyezések végleges megállapítása az érdekeltek között "szétdobással" történt.

Ez a versenyzési forma még most is létezik. A herendi NB II-es csapat tekézői 1983. év nyarán hasonló versenyt hirdettek meg a Vas Népében.

Minden elfogultság nélkül, az akkori időszak körülményeihez viszonyítva, a tekézést mi sport-játéknak tekintjük. Bizonyítékként hozható fel az, hogy a sporteszközök és a pályák, valamint tartozékaik most is hasonlóak. Csak a sporteszközök anyaga, a pályák méretei, anyaga és minősége változott. (Akkor sajnos nem volt még műanyag, mindent fából kellett előállítani.) Az e sportágban végrehajtandó testmozgások pedig majdnem semmit sem változtak. Azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy ebben az időszakban a hangsúly az ösztönös sportoláson, a sportolón és szórakozáson van, míg később, mint látni fogjuk a tekézés fejlettebb formájában már a tudatos sportoló és sportolás áll a középpontban.

A második világégés utáni aléltságból felébredve nagyon vontatottan indult meg a tekeélet Körmenden. A vendéglők köztulajdonba kerülése következtében a pályákat elhanyagolták, alig maradt 2-3 pálya. Így a tekeélet bizony pangott.

Mint mindig most is a kisiparosok fogtak először össze és határozták el, hogy saját erejükből modern, iker versenypályát építenek. Az elhatározást tett követte, és a mai OTP helyén Körmend sportszerető közönsége saját erejéből a kisiparosok vezérletével felépítette 1953-54-ben a település legmodernebb sportlétesítményét. És ezzel kezdődik el a település teketörténelmének legdiadalmasabb szakasza.

Az építkezés fő mozgatói a következők voltak: néhai Boda István (báró), Horváth Imre, néhai Takács György, néhai Molnár Béla, Buza Ferenc, néhai Szalóki József, néhai Soós Kálmán, néhai Németh József (tapi). De a fentieken kívül az építkezésen részt vettek még orvosok, nevezetesen dr. Kanizsai András, aki ácsmunkát is végzett többek között, pedagógusok, tisztviselők, ügyvédek, talán az egész Körmend. S amit már előbb említettem a sportág tömegeiről, ez az összefogás és megnyilvánulás is megdönthetetlen bizonyítéka volt annak, hogy Körmenden ez a testnevelési forma hatalmas tömegháttérrel rendelkezett és rendelkezik ma is.

A létesítmény elkészültével a Spartacus Sportkör keretén belül megalakul Körmenden a tekézők első szakosztálya. A megalakulás pontos ideje bizonytalan. Ugyanis egyesek szerint 1953 decembere, mások szerint 1954 januárja. Ez a lényegen mit sem változtat. Tény az, hogy 1954 elejétől Körmend tekeszakosztállyal rendelkezik és megindul a munka, a felkészülés a megyei bajnokságban való részvétel céljából.

Az első tagjai e szakosztálynak a következők: néhai Takács György szakosztályvezető, Búza Ferenc, Márffy Béla, néhai Molnár Béla intéző, Joó János, néhai Németh József, néhai Boda István, néhai Molnár Ferenc (murár), Berzai József. E tagokból került ki aztán a bajnokságban szereplő csapat is.

A szakosztály már tervszerű munkával készült a feladatokra. Ha nem is a legmodernebb edzési módszerekkel készültek, de munkájuk abban a korban megfelelőnek mondható.

Hetenként két edzést tartottak, az első úgynevezett tarolásos, a második pedig vegyes[5] gurításos gyakorlás volt. Nagy ritkán egyes fa gurítására is sor került. Ezek jelentették akkor a tekézésben a technikai alapelemek megismerését.

Gurítás nemekről ekkor még nem esett szó. Ez a munka továbbra is csak ösztönös maradt.

A felkészülés egy magasabb fokát jelzi, és a tervszerűséget jelzi az is, hogy felismerik és csinálják is az edzések és mérkőzések előtti bemelegítést.

Az első mérkőzés 1954 őszén a szombathelyi Építők csapatával volt, ami kis arányú helyi győzelemmel végződött. A csapat összeállítása a következő volt: Búza Ferenc, Márffy Béla, néhai Molnár Béla, néhai Joó János, Takács asztalos, néhai Németh József. Az természetes, hogy mint kezdő csapat több-kevesebb sikerrel szerepelt, és végezetül is a középmezőnyben végzett a bajnokság befejezésekor. Az ez időben zajló tekeéletről és eredményekről, még ma is élő, és az akkori csapatban szereplő spottársak tanúskodnak.

A következő években nem látunk fejlődést, csak egy helyben való toporgást.

Az 1956-os események miatt a szakosztály szünetelt. Főként anyagi problémák miatt nem tudott működni.

A KTSZ-ek erősödésével a szakosztály is új erőre kapott. 1958-ban már egy másik szakosztályt köszönthettünk, amely aztán szívós kitartással készült arra, hogy elnyerje későbbiekben a megyei bajnoki címet.

A szakosztály a következőképpen alakult át: néhai Molnár Béla szakosztályvezető; néhai Dévai József szakmai vezető; és a tagok: néhai Joó János, néhai Berzai József, néhai Füst Gábor, ifj. Füst Gábor, Füst László, Nemes István, Stuhl Ferenc, Horváth István, Lajos Péter, Staracsek István, Kocsis István, Stefanik István, Bauxberger János, Könczöl János, Varga Péter, néhai Németh József, Varga József, Varga István, néhai Hullmann Zoltán, Nagy József és Winkelbauer István. Ez a gárda mind kezdő, több-kevesebb sikerrel működött. Ekkor már két csapat is szerepelt: a megyei első és a megyei második osztályban. A szakmai munka az előbbihez volt hasonlatos, de valamivel már tudatosabb és következetesebb. Ez a gárda készült az 1959-es bajnokságra.

Míg a bajnoki mérkőzések szüneteltek, addig különböző házi- és tárgynyereményes egyéni versenyeket rendeztek. De tudjuk azt is, hogy a körmendiek ezen idő alatt több csapattal is szerepeltek a Falusi Spartakiád versenyeken. Sajnos a férfiak nem sok sikerrel. Annál jobban kitettek magukért a nők!

A Vas Népe 1959. július 3-i száma arról is tudósít többek között, hogy a Spartakiád körmendi járási döntőin a nőknél a következő eredmények születtek: csapatban első Körmend I. csapata 192 fával. Második Körmend II. csapata 182 fával. Egyéniben első Martonné 78 fával, harmadik helyezett pedig Patonainé 65 ütött fával, 40 vegyes dobást kellet végrehajtani.

A Spartakiád megyei döntői augusztus elején voltak. A Vas Népe 1959. augusztus 4-i számából tudjuk, hogy a vetélkedőt a körmendi nők nyerték meg. Első a körmendi járás: Némethné, Gergelyné és Martonné összeállításban 177 fával. A női egyéni győztes a szintén körmendi Bali Ilona 62 ütött fával. (Az újság tévesen 32 fát írt). Míg a nők készültek a Spartakiád országos döntőire, a Spartacus tekézői a megyei bajnokságra, addig óriási harcot vívtak a különböző munkahelyek csapatai. Ez az egy pálya szinte éjjel-nappal üzemel. A fások, asztalosok, pékek, kereskedők, vendéglátók, pedagógusok és közalkalmazottak késhegyig menő küzdelmekben vesznek részt. Ez már igazi tömegverseny! Ez a tömegverseny szinte megyei méreteket ölt. A Vas Népe 1959. augusztus 18-i számából tudjuk, hogy a hivatalok közötti nagyteke-versenyt rendezett a Közalkalmazottak Szakszervezetének Vas megyei Elnöksége. A verseny második helyezettje a Körmendi Járási Tanács csapata 28 ponttal.

A Spartakiád országos döntőit 1959. augusztus közepén Egerben rendezték meg teke sportban is. Úgy egyéniben, mint csapatban a nőknél körmendi siker született. A Vas Népe augusztus 20-i száma jelzi, hogy a női csapatok küzdelmét a Vas megye (Körmend) nyerte, míg egyéniben elsőként ugyancsak körmendi tekézőnőt köszönthettünk Németh Jánosné személyében.

Aztán lassan beindult a Spartacus tekecsapata is, hisz a rajt előtt feltétlen edzőmérkőzésekre volt szükség.

Előtte azonban még egy minket érintő hírről kell beszámolni. A vasi sajtó 1959. évi szeptember 5-i száma közli, hogy a Boros Ferenc emlékversenyen többek között indul Dévai József is Körmendről. Erről a versenyről tudni kell, hogy abban az időben ez volt a megye legrangosabb kupa-versenye, amelyre csak a megye legjobb tekézői kaptak meghívást. Dévai elért eredményéről sajnos nincs tudomásunk.

A bajnoki mérkőzések beindulásáról a vasi sajtó 1959. évi szeptember 5-i, 6-i és 9-i száma tudósít, amely szerint Körmenden játszott a Szombathelyi Cipőgyár, és 6:2 arányban győzött, majd az ugyanez évi október 18-i újság jelzi a Körmend-Szentgotthárd bajnoki mérkőzést.

A továbbiakban rendszeressé váltak a bajnoki mérkőzések, úgy az első, mint a második osztályban. Mindkét csapat ebben a bajnokságban a középmezőnyben végzett.

1960-ban a szakosztály célja az volt, hogy dobogóra kerüljön. Az első csapatnak a harmadik hely elérésével ez sikerült is, míg a második csapat továbbra is a tabella közepén helyezkedett el. Amit lényeges megjegyezni: mindkét csapat valamennyi hazai mérkőzést megnyerte. Ez a tény teke berkekben már bizonyos szakmai érettséget árult el.

Az előzőekben már említve lett, hogy Körmenden egy nagyszerű női tekéző gárda alakult ki. Érdemes az utókor számára megörökíteni a nőket név szerint is: Gergely Istvánné, Németh Jánosné, Csáki Irén, Tahin Irén, Patonai Imréné, Marton Gy-né és Bali Ilona. Szerény véleményként megemlítendő, hogy ha az anyagi lehetőségek engedték volna, ez az összetételű női csapat abban az időben minden nehézség nélkül az NB II. élvonalában végzett volna.

A megyei bajnokság tervszerű menete alatt a nők kényszerhelyzetükben a Spartakiád versenyekre készülte.. Megnyerték a járási csapat és egyéni döntőt. Ezt követte mindkét vonatkozásban a megyei döntő megnyerése is. Majd következett az 1960. évi országos Spartakiád-döntő Budapesten. Drámai küzdelemben sikerült megnyerni úgy a csapatbajnokságot, mint az egyénit. Csapatban első: Vas megye (Körmend) 189 fával, Gergelyné, Némethné, Tahin összeállításban. Egyéniben Némethné vitte el a pálmát 68 ütött fával. A nők és a Spartacus sportkör elnöksége többször megkísérelte a női csapat megalakulását elősegíteni, hogy szervezett bajnokságban szerepelhessenek. Anyagiak hiányában sajnos ez nem sikerült. Természetes, hogy a hölgyek kedvüket vesztették, és annyi szép, jó eredmény után, egy jobb sorsra érdemes csapat beszüntette működését.

A Spartacus férfi gárdájához csatlakozott 1961-ben Dömötör László, majd aktívan 1962-ben pedig Finna László. Megjegyzendő, hogy a csapatok szakmai munkája ebben az időben már a kor követelményeinek megfelelően alakult. A szakmai munkát az 1960-as évek elején felváltva Dévai József és Finna László végezte. Tényként állapítható meg az is, hogy az 1960-as évek elején Körmenden ebben a sportágban nagy fejlődés indult meg. Ennek elsősorban legfőbb oka és előidézője a fent jelzett szakmai munkán túl az iker pálya megépítése, a pályák talajának bitumennel való leöntése, műanyag-golyók beszerzése és használata, a pályák jelzőrendszerének beállítása és egyéb tartozékok, felszerelések beépítése, amelyek nagyban segítették e sportág magasabb szintű űzését.

Az új körülmények folytán a vezetésnek újra kellett értékelnie sok e sportággal kapcsolatos elvet, az évek folyamán szerzett tapasztalatokat, ami a tekézés előző szakaszaiban kialakult, illetve felgyülemlett. Ezen tapasztalatokat a vezetés maradéktalanul igyekezett hasznosítani. Így feltétlen javult a szakosztályban folyó munka, nőtt az edzések mennyisége és intenzitása, s így emelkedett ennek minőségi színvonala is. Ez pedig lehetővé tette azt, hogy a csapatokban az ösztönös sportoló helyett mindinkább előtérbe kerüljön az elméletileg és fizikailag is képzett tudatos tekéző.

1961-ben mindkét csapat, tisztes eredménnyel zárta az évet, a bajnokságot. Dömötör László, az új tehetség gyakori pályacsúcsok javításával bizonyít, és teljesen beépül a csapatba. 1962. Körmend teke sportjának egyik legmagasztosabb éve. Ekkor lett első alkalommal megyei bajnok a Spartacus csapata. Óriási vetélkedés indult meg az első csapatba való kerülés érdekében. Volt olyan mérkőzés is, például a Szombathelyi Dózsa ellen, hogy ezen a mérkőzésen háromszor is új pályacsúcs született. Már pedig az ilyen nagyon ritka esetben fordul elő a tekézők berkeiben.

Az első csapat a sárvári mérkőzés kivételével valamennyit biztosan nyerte, és így megyei bajnokként jogot nyert az NB II. osztályozóin való részvételre.

1962-ben, november hónapban a csapat Budapestre utazott bizonyítani. Abban az időben az osztályozót úgy bonyolították le, hogy a megyék és Budapest bajnok-csapatai kettő egymás utáni napon 100-100 vegyest gurítottak,[6] és a legjobb négy csapat került az NB II-be. Első nap valamennyi csapat a Postás négyes pályáján gurított. Körmend az első napi küzdelmekből a második helyre került 2486 fával úgy, hogy az utána következővel szemben 64 jó fát könyvelhetett el. A legjobb egyéni eredményt Varga József (bozsi) érte el, aki 446 fát gurított. A csapat a következő összeállításban játszott: Stuhl Ferenc, ifj. Füst Gábor, Nemes István, Varga József, Finna László, Dévai József. Természetesen megvolt a nagy öröm, s minden nagyképűség nélkül a csapat már az NB II-ben érezhette magát.

Ez sajnos nem sikerült, két fegyelmezetlen játékos miatt. Ugyanis az történt, hogy éjjel Füst Gábor és Nemes István kiszöktek a szállodából a pesti éjszakába. Ezt a szakosztály vezetősége későn tudta meg, másrészt pedig áldozván annak az álláspontnak, hogy a győztes csapaton nem szabad változtatni, a második napon a csapat siralmas eredményt ért el.

Valamennyi csapat a második napon a Csepel négyes pályáján mutatkozott be. Sajnos Füst Gábor 330, Nemes István pedig 335 fás eredményt hozott. Mivel ők voltak a kezdő emberek, ez annyira lehangolta a többieket, hogy valamennyien elmaradtak az előző napi eredményeiktől, s végül kénytelen-kelletlen a csapat a kétnapi összesített eredmény után a nyolcadik helyen kötött ki.

Így az első osztályozó az NB II-be való jutásért fiaskóval végződött.

Az 1963-as esztendő szintén jól indult. A csapat valamennyi mérkőzését megnyerte, csak egy döntetlen eredmény szárad a lelkén a mai Spartacus Styl elődjével szemben. Így a csapat ismét jogot szerzett az osztályozón való részvételre. A tekések szorgalmasan készültek is a Székesfehérváron megrendezésre kerülő küzdelmekre. Sajnos, ismét nem sikerült a csapat feljebb jutása. Első nap az Építők pályáján gurítottak. Mindössze egy 400-as eredményre futotta erejükből. Nem tudni, hogy minek is lehessen tulajdonítani ezt a kudarcot. Igaz a szállás nem volt megfelelő. De nem lehet csak ezzel igazolni a gyenge eredményeket. A második napon a Vasutasok négyes pályáján gurított a csapat. Bizony nem tudott javítani s végül a 17. helyen kötött ki. Talán a nagy akarás tette görcsössé a játékosok igyekezetét, és ez hatott bénítólag rájuk! Ez a kudarc 1963. november 20-22-én volt.

Ezeknek dacára az 1962-63-as években öt másodosztályú szinttel rendelkező sportolója volt a szakosztálynak.

Körmenden is megindult ezekben az években a gazdasági fellendülés. A Cipőgyár komoly létszámot foglalkoztat. A tekézők közül többen itt nyernek alkalmazást, s a megalakult a cipőgyár tekeszakosztálya is. A régi nagy csapatból a Cipőgyárhoz igazol néhai Dévai József, Könczöl János, Hullmann Zoltán, Nemes István, Füst Gábor, Bauxberger János, Horváth István és a második csapatból is többen. 1964 őszén aztán átigazolt a Cipőgyárhoz Finna László és Dömötör László is. Az átcsoportosítás azonban nem hozta meg a remélt eredményeket.

1964-1967 közötti években már négy csapata volt Körmendnek. A Spartacus és a Cipőgyár első csapatai a megyei első osztályban, míg a második csapatok a megyei II. osztályban szerepeltek. Ezekben az években már csak olykor-olykor csillogtak Körmend csapatai, s mindannyiszor meg kell elégedniük a bajnoki táblázat első felében elfoglalt helyezésükkel.

Érdemes még megemlíteni, hogy a szakosztályok minden évben részt vettek a Boros Ferenc kupamérkőzéseken, Szombathelyen, ahol megyei viszonylatban az első 12 között mindig megtalálható volt egy-két körmendi tekéző is. Hasonló helyezésekről lehet beszámolni az évenként megrendezett megyei egyéni bajnokságokról.

1967 a körmendi teke sport életében szomorú évként van nyilvántartva. Körmend település-fejlesztési politikája azt követelte, hogy a sportlétesítményt szanálják. Így megszűnt Körmend legfrekventáltabb sportlétesítménye, s egyben a közel 40 tagot versenyeztető szakosztályok léte is.

A krónikásnak általában az a feladata, hogy rögzítse az eseményeket, és sorrendbe állítsa azokat. Nagy ritkán igényli csak, hogy ok és okozati összefüggéseket esetleg más elképzeléseket is felfedjen. Pedig érdemes lenne tudni az elkövetkezendő száz esztendőben funkcionáló vezetőknek, legyenek azok akármilyen rangúak is, hogy megfelelő tapintattal, emberséggel és hozzáértéssel mindent meg lehet oldani, és ez a probléma is pozitív megoldást nyerhetett volna. Az utókornak joga van tudni, hogy a szanálási összeget a Spartacus Sportkörének, mint tulajdonosnak nem ajánlották fel. Pedig néhai Molnár Béla és Molnár Ferenc (murár), akik a sportkör vezetői voltak, többször hangoztatták, hogy a szanálási összegből és még némi társadalmi hozzájárulásból egy négyes pályát is tudtak volna építeni. Ugyanezt erősítette meg az országos Spartacus központ területi megbízottja Kroyherr Frigyes is. Végül is a pálya négy év múlva a mai helyén felépült. Sajnos az illetékesek ismét hibáztak, mert hozzáértés nélkül képezték ki, s bizony csak 1982-ben több tízezer forint társadalmi munka árán vált olyanná, hogy hitelesíteni lehessen bajnoki mérkőzések lejátszására.

15 év kényszerpihenő következett az első bajnoki mérkőzés megrendezéséig. Hogyan is alakult ez idő alatt a tekesport Körmenden? Sajnos, az első években pályahiány miatt teljesen megszűnt. Még a Falusi Spartakiád járási döntőit sem lehetett megrendezni. A nők látva a sok sikertelen kezdeményezést szintén abbahagyták a tekézést. A közel negyven főt foglalkoztató két szakosztály tagjai közül öt fő különböző csapatokhoz igazolt: Szombathelyre, Szentgotthárdra és Zalaegerszegre. A többiek természetesen abbahagyták.

1972 után a Sportfelügyelőség vette a kezébe a teke sportot. Ez idő után itt kerültek megrendezésre a nemzeti ünnepek alkalmával meghirdetett érem- és kupamérkőzések, úgy csapatban, mint egyéniben. Ez évtől fogva ezután minden évben sor került a Felszabadulási, a Május 1-i, az Alkotmány és November 7 Kupa versenyekre. Ezen kívül a Sportfelügyelőség lett az irányítója a Falusi Spartakiád mellett a Munkahelyi Spartakiád, 1980-tól pedig a Munkahelyi Olimpia helyi versenyeinek is. A KISZ évente Ifjúsági Kupa mérkőzéseket rendezett. A Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége évente ugyancsak itt rendezte mérkőzéseit. Később a fegyveres erők is.

Kimagasló eredmények 1982-ig nem születtek jórészt azért, mert a pálya nem volt megfelelő. Nem voltak meg a kiegészítő eszközök, és főleg a legalapvetőbb egészségügyi követelményeket sem biztosították.

Mégis, ha valamit értékelni lehet, az Dömötör László 1981. évben a KIOSZ színeiben elért második helyezése.

Az 1954-1981-es időszakot tekintjük a teke sport körmendi története második szakaszának. Ebben a szakaszban már modern létesítmény megléte, szakosztályok születése és kiváló szereplése, komoly eredmények a tömeg- és versenysportban, valamint a megszűnés és ennek következményei kerültek megörökítésre.

1981-ben a körmendi Sportfelügyelőség azt tapasztalta, hogy sokan igénylik a tekét versenyszerűen űzni. Javasolta egy teke-szakosztály megalakítását a KDMTE kebelén belül. Az egyesület elnöksége nem nagyon lelkesedett egy újabb szakosztályért anyagiak hiánya miatt. Körmend újbóli várossá avatása azonban fokozott sportfejlesztési követelményeket is támasztott. Ezért ez az ügy feltétlen támogatásra talált a Pártbizottságon, a Városi Tanácson és a Sportfelügyelőségen. Érdemes az utókor számára megörökíteni azoknak a nevét, akik az ügy mellett kiálltak. A Pártbizottság részéről Lőrincz László, Darázs Gyula; a Városi Tanácstól: Kercsmár Jenő elnökhelyettes; a Sportfelügyelőségtől: Baranyai Sándor és Szabó András. Azért, hogy ez a jogos igény mielőbb megvalósuljon, szükségessé vált egy olyan szerv megalakítása, amely felszínen tartja ezt a kérdést az illetékesek előtt, s egyszersmind szakmai irányítást is vállal.

Így alakult meg 1982. január elsejével a Körmend Városi-Járási Teke Szakszövetség, amelynek tagjai a következők: Nagy József elnök, Finna László főtitkár, Dömötör László, Darázs Gyula, Bauxberger János, Császár Ernő és Németh Elemér.

Aztán 1982-vel elkezdődik egy újabb, a harmadik szakasz Körmend tekesportjának történetében, amely reméljük, sok reménnyel kecsegtet olyan vonatkozásban, hogy e szakasz a sportkör dicsősség könyvében előkelő helyet fog majd elfoglalni hosszú éveken át. A Városi Tanács ebben az évben biztosította a fedezetet a szakosztály működéséhez, így a KDMTE elnökségének a szíve is megenyhülvén, áldását adta annak megalakítására. Így támadott fel halottaiból 15 évi porladás után 1982. január végén a szakosztály a következő vezetés alatt: Dömötör László szakosztályvezető, Finna László szakmai vezető és Darázs Gyula technikai vezető. A csapat tagjai: Bauxberger János, Stefánik István, Kovács Elek, Szekér László, Dévai Ferenc, Darázs János, Bíró Béla, Vaspöri Rudolf, Tarczi Lajos, Joó Gyula, Farkas Csaba. 12 igazolt és 16 pártoló taggal indult útjára a harmadik szakaszban a tekesport Körmenden.

Ahhoz azonban, hogy a pálya alkalmassá váljon bajnoki mérkőzések lejátszására, nagyon sokat kellett dolgozni. Az elhanyagolt, tartozékhiányos sportlétesítményből valamilyen módon hitelesített versenypályát kellett varázsolni. A tagság összefogása révén, tartozékok és eszközök létrehozásával 37341 forint értékű társadalmi munkát végzett. Csak példának említem meg, hogy pótolni kellett az egész jelzőberendezést. De problémák voltak a karbantartással is.

1982 tavaszán állt át a bajnoki rendszer az őszi-tavaszi szezonra. Így ez év tavaszán egyfordulós küzdelmekben vett részt a csapat, amely továbbjutásra nem jogosított. Ez idő alatt szerepelt valamennyi igazolt játékos. Összesen 12 mérkőzést játszott a csapat, s végeredményben a negyedik helyen végzett. A csapat valamennyi hazai mérkőzését egy döntetlen kivételével megnyerte. Idegenben viszont csak egy mérkőzésen diadalmaskodott.

A szakmai munka jó volt. A csapat megfelelő edzéstervvel rendelkezett. Minden héten két edzés volt. A műanyag pályához és az automataállításhoz való szoktatás céljából kétszer is Kőszegre és Szombathelyre utaztak, természetesen a saját zsebükre. Így csak az őszi évadra való felkészülést szolgálta, hogy a Péti MTE 50 éves jubileumán szerepelt a csapat. Itt a tartalékcsapat is tisztes eredményt ért el, míg az első csapat hat meghívott induló közül a harmadik helyen végzett.

Az 1982-83 bajnoki évadra való felkészülés jól sikerült. Sok időt fordított a szakvezetés arra, hogy a játékosok a különböző versenyszituációkat helyesen értékeljék, és helyesen hajtsák végre a szükséges testmozgásokat az adott feladat megoldása céljából. Sajnos az anyagi, technikai hiányosságok miatt ez a terv nem volt mindig sikeres. Hazai pályán e bajnokságban ismét mindig nyert a csapat, idegenben viszont csak két győzelem született, így ismét a 4. helyen végeztek.

Ezen kívül a szakosztály képviseltette magát a szenior, felnőtt, ifjúsági és serdülő egyéni megyei versenyeken is. Valamennyi versenyző a III. osztályú szintet dobta meg.

Az 1982. évi versenyeken összesen nyolc tekéző ért el valamilyen országos minősítést. Darázs László és Finna László III. osztályú, míg a többi hat IV. osztályú minősítést érdemelt ki.

A KDMTE tekeszakosztályának működése óriási lökést adott a járás és az egész város tekesportjának a fellendítéséhez, melyet az alábbi eredmények határozottan igazolnak.

Az 1982. évi bajnokságban 14 csapat vett részt. Név szerint a következők: Költségvetés 2 csapattal, Ládagyár szintén kettővel, Vasalja, Élgép, NYFK 27-es üzeme, EGYT, KIOSZ, Pályafenntartás, Határőrség, Cipőgyár, ÁFÉSZ, MTSZ, ÉDÁSZ és a Tanács. Az 1982. évi bajnok a Határőrség csapata lett.

Az egész bajnokságban 182 mérkőzésen 792 versenyző szerepelt.

A Felszabadulás Kupán 28-an indultak.

A Május 1. egyéni versenyen 31-en rajtoltak.

A Falusi Spartakiádokon 13 férfi és egy női csapat, összesen 56 versenyző vetélkedett.

A Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek "Szövetségi Kupa" mérkőzésein kilenc férfi és két női csapat 44 versenyzője indult.

A BM területi vetélkedőin 26 fő vett részt.

Az Alkotmány Kupán 27-en rajtoltak.

A városi-járási 100 gurításos egyéni bajnokságon huszonhárman versenyeztek.

A November 7 kupának 39 férfi és 15 női résztvevője volt.

Ha a DMTE-től a megyei bajnokságban szereplők számát is rögzítjük, akkor büszkén állíthatjuk, hogy 1982. évben 1364 sportoló, illetve sportolni vágyó szerepelt e sportág különböző versenyein.

A felsorolt eredmények valamennyi dokumentációja (versenyjegyzőkönyvek) a szövetség irattárában megtalálható.

Ez a hatalmas tömeg arra indította a sportkör vezetőségét, hogy a tömegsport további támogatása érdekében állást foglaljon. A sportegyesület vezetősége természetesen a szakosztályra bízta a jelentkező igények teljesítését. Így a KDMTE tekeszakosztályának, a szakszövetségnek és a Sportfelügyelőségnek vitathatatlan érdemei vannak az előbb felsorolt eredményekben.

Nem hallgatható el azonban az a tény sem, hogy ezekhez az eredményekhez a párt, a tanács és az állami vezetés előrelátó támogatása volt szükséges, akiknek ösztönzése nélkül nem lett volna tekeszakosztály Körmenden ebben az évben. Minden bizonyossággal állítható az is, hogy egy ezres sportszerető tömeg lett volna kizárva a sport egészségileg pozitív hatásaiból.

Az 1983. évre való felkészülést nem sikerült olyan mértékben végrehajtani, mint ahogy azt a szakosztály tervezte. Ennek elsődleges oka az anyagi fedezet hiánya. Egyszerűen nem lehetett megkapni a sportolókat szállító buszt még hét közben sem, hogy az előző évben a műanyag és automata pályákon szerzett tapasztalatokat hasznosíthassák.

A felkészülés ideje alatt a szakosztályban is jelentkeztek problémák. Egyszerűen mindenki "prímás" akart lenni. Már pedig az a "zenekar" ahol mindenki csak prímet akar játszani, nem sokra viszi.

A fenti negatívumok ellenére 1983 tavaszán a csapat valamennyi hazai mérkőzését megnyerte, csak a Szombathelyi Latex elleni lett döntetlen. Idegenben két mérkőzés megnyerése sikerült. Így az 1982-83-as bajnoki évet a csapat a negyedik helyen fejezte be. Szakmai értékelés szerint ebben a bajnokságban senki sem emelhető ki eredményessége miatt, mert tartós, hosszabb idejű jó formát senki sem tanúsíthatott a csapatösszeállítás gyakori változása miatt.

Az 1983-84-es bajnoki évre való felkészülést a fenti negatívumok jellemezték. Ezek még azzal is tetéződtek, hogy igen gyakran állítóhiány is jelentkezett. Természetesen így megfelelő szakmai munkát végezni nem lehetett. Ennek természetes következményeként vissza kellett állni az 1954-ben már alkalmazott edzési módszerre.

A nehézségek ellenére 1983 őszén valamennyi hazai mérkőzését megnyerte a csapat. Idegenben sajnos csak egy mérkőzésen tudott diadalmaskodni. Így a fél szezonban a csapat a negyedik helyen kötött ki.

A megyei sportbajnokságon kívül a szakosztály valamennyi tagja részt vett a Körmend városi-járási Egyéni Bajnokságon is. A három első helyen a következők végeztek: Stefanik István, Vaspöri Rudolf és Kovács Elek.

1983. évben heten értek el minősítést. Valamennyien IV. osztályú minősítést szereztek. Dicséretére válik a szakosztálynak, hogy továbbra is lelkes istápolója maradt a tömegsportnak.

A város tekebajnokságában 1982-höz viszonyítva 1983-ban újbóli fejlődést könyvelhetünk el. 14 csapat helyett már 16 vett részt a küzdelmekben. Természetesen mindenütt megtalálható a KDMTE tekeszakosztályának keze nyoma. A Ládagyár, a Határőrség, a Cipőgyár és Vasalja csapatai végeztek az élvonalban.

1983-ban Körmend tekeélete az alábbi statisztikai adatokban tükröződik:

Ebben az évben 480 mérkőzést játszottak a csapatok 1920 fővel.

A Felszabadulási Kupán 32-en vettek részt.

A Május 1 Munkás Kupáért 28-an küzdöttek.

A Falusi Spartakiádokon összesen 46-an vetélkedte. A nők száma ebből 11 fő.

A Termelőszövetkezeti Kupa mérkőzéseken 38 fő indult.

Ebben az évben első ízben rendezte meg a Sportfelügyelőség és a Szövetség a Rába Kupát tekében is. A vetélkedőn a következő csapatok vettek részt: Péti MTE, Kőszegi Latex, Szombathelyi Építők és Körmend. A háziak kivételével, valamennyi csapat NB III-as. Körmend, a megyei csapat fölényesen nyerte csapatban a tornát. Egyéniben Krancz Károly Kőszeg 395 fával lett az első, második Bauxberger János Körmend, harmadik Simon Ferenc Pét.

Az Alkotmány Kupán 26-an vettek részt.

A November 7 Kupa mérkőzésein 3 nő és 39 férfi induló volt. A fenti számok igazolják, hogy Körmenden a tekesportnak óriási tömegháttere van, és volt.

A nehézségek miatt nem sikerült 1983-ban a levezető edzéseket megtartani. A szakosztály legnagyobb gondja a szűkös költségvetési lehetőség. Pedig azok, akik ilyen óriási munkát végeznek a tömegsport területén is, mint a tekézők, több gondoskodást és támogatást érdemelnének.

Talán ez a remény a következő 100 év krónikásának ígéretesebb lesz, mert azt sem hallgathatjuk el, hogy össztársadalmi erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy egy négysávos, műanyag borítású, automataállítású, minden igényt kielégítő modern tekecsarnokkal gazdagodjék Körmend sportszerető közönsége. A munka már megindult. Körvonalaiban impozánsnak tűnik a leendő létesítmény, amely méltó lesz Körmend Sportjának múltjához, jelenéhez és jövőjéhez egyaránt.

Tisztelt Olvasó! Száz évre visszafordítani az idő kerekét nagyon nehéz akkor, ha egy folyamat fejlődését, történeti kialakulását tényszerűen akarjuk nyomon követni. Minden nehézség ellenére a krónikás megkísérelte érzékeltetni, hogy egy népszerű játékból, amelynek jellegzetes testmozgásai száz év elteltével is majdnem ugyanazok, hogyan bontakozhat ki egy sportág. Természetesen, mint minden sportág kialakulásában, úgy a tekénél is kezdetben csak ösztönös tevékenységről beszélhetünk, a tudatos sporttevékenység csak az utolsó néhány évtizedre korlátozódik.

Mint minden játéknak, a kuglinak voltak kezdeti szabályai, tehát a játékban bizonyos rendet kellett tartani. A játék folyamán szükségessé vált mozgássorozatot egy megszokott rend szerint kellett végrehajtani. Ez pedig azt jelentette és jelenti, hogy a játéknak sport ízű gyökerei igen régi talajban fogantak.

A tekesportnak robbanásszerű kialakulását hazánkban 1934-től számítjuk, ekkor alakult meg a Magyar Tekézők Szövetsége. Nagy lendületet adott a sportág további népszerűsítéséhez és fejlődéséhez az a tény is, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a tekézést, mint sportágat elismerte, s most már csak idő kérdése, hogy mikor veszik majd fel az olimpiák műsorára is.

Mindenesetre megpróbáltuk megkeresni gyökereit ennek a népszerű játéknak, amely a XIX. Század második felében már megközelítette mai formáját szűkebb hazánkban is, s bizonyos meghatározó szerepet vállalt az utóbbi években Körmenden.

Boldogan teszi le Körmend város sportjának 100 éves évfordulóján a tekézők népes tábora is a maga szerény ajándékát, a visszaemlékezésnek ezeket a sorait a város ünnepi asztalára.

Az anyagot gyűjtötte és összeállította Z. Finna László a Városi-Járási Teke Szakszövetség főtitkára.

FORRÁSANYAGOK

1. Rábavidék című napilap idézett számai.
2. Vas Népe című napilap jelzett számai.
3. A Szakszövetség 1982-től kezdődő teljes irattára.
4. A Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetének "Tekesport" című 1981. évi kiadványa.
5. Verseny- és Játékszabályok "Tekézés" 1953-as kiadás.
6. Verseny- és Játékszabályok "Tekézés" 1959-es kiadás.
7. Verseny- és Játékszabályok "Tekézés" 1965-ös kiadás.
8. Érmek, serlegek, díjak, oklevelek fényképei.
9. A létesítményekről és bajnokcsapatról készített fényképek.
10. Egyéb a sportággal kapcsolatos képek.
11. Az élő tanúk, kortársak és sportolók visszaemlékezései, névleg:

Dr. Pásztori Ferenc ügyvéd, Körmend 97 éves.

Búza Ferenc kárpitos, volt tekéző, Körmend 76 éves.

Bejczi István volt tekéző tsz-tag, Nagymizdó 74 éves.

Márffy Béla volt tekéző, borbély, Körmend 68 éves.

Gállos Zoltán Károly könyvelő a hajdani Spartacus Sportegyesület gazdasági intézője, Körmend 66 éves.

Z. Finna László pedagógus, tekéző, a szakszövetség főtitkára, Nagymizdó 64 éves.

[1] Válfajai: 1. a tíz bábus BOWLING, 2. a kilenc bábus NINE PIN ASSOCIATION, rövidítve NPA játékok. Az NPA tehát a kilenc bábus teke. Ez újabb szekciókra tagolódik. A) aszfalt teke-, (ide tartozik Magyarország is), b) Schere teke-, c) Bohle tekejátékok.

[2] Dobás: egy olyan mozgásforma végrehajtása, amely lehetővé teszi, hogy a versenyző a tekegolyónak elegendő energiát adva (eldobva, újabban gurítva) az a bábuállásba érve képes legyen a bábukat ledönteni. Ezt a testmozgást nevezik egyértelműen dobásnak. Csak 1965-ben kezdi felváltani ezt a szakkifejezést a gurítás szó.

[3] Telidobás: amikor minden egyes golyót 9 bábúra dobunk telizésnek nevezzük.

[4] Tarolás: tarolásról akkor beszélünk, amikor a bábukat csak abban az esetben állítják fel újra, ha mind a kilencet leütötték függetlenül attól, hogy hány dobásra sikerült ezt végrehajtani.

[5] Vegyes dobás: ha az összes dobások száma felerészben telizés, felerészben pedig tarolásos, akkor vegyes dobásról vagy gurításról beszélünk.

[6] Gurítás: az 1965-ös Verseny- és Játékszabályok a dobás helyett ezt a szakkifejezést kezdik használni. A legutolsó szabálykönyv már csak gurítást használ. Ennek az a magyarázata, hogy mindinkább túlsúlyba kerülnek a nagyon sima, műanyag borítású pályatestek, s így a versenyzőtől kisebb energiát követel a golyó elindítása. Szinte csak "gurigázni" kell! Így lett a dobásból szaknyelven gurítás. Ma még mindkét kifejezés egyaránt használatos.

Körmend Sportélete II.

1984 - 2009

(Körmendi Füzetek 2009)

(73-75. oldal)

TEKE

A Körmendi Füzetek sorozat Körmend Sportélete 1884 1994 Teke fejezet szerzője[1] reményét fejezte ki, hogy "négysávos. műanyag borítású, automataállítású, minden igényt kielégítő modern tekecsarnokkal gazdagodjék Körmend sportszerető közönsége."[2]

Sajnos a szerző álma, a megkezdett, impozánsnak tűnő létesítmény kialakítása nem fejeződött be. A tekecsarnok ugyan felépült, de a műszaki átadás és a belső kialakítás, elmaradt, majd a 90-es évek közepére lebontásra került.

Az álomból a négy sáv ugyan valósággá vált, csak sajnos nem egy helyen, de erről majd később.

A város tekesportját megtestesítő Dózsa MTE vesszőfutása folytatódott, ami nem az eredményekben tükröződött, hanem a csapat morális állapotára hatott negatívan. 1984-85-ös megyei csapatbajnokságban a 4. legjobb eredményt könyvelhették el. Az 1985-86-os bajnokságban a 3. helyen végzett úgy, hogy a bajnok Sabaria II. csapatától mindössze kettő ponttal maradt le, a második helyezett Szentgotthárd MSE csapatával azonos pontszámot ért el, a helyezést a gyengébb játszmaaránynak köszönhetik. Az elismerésre méltó teljesítmény ellenére a csapat feloszlott, s 1992-ig Körmenden város képviseletében megyei szintű versenyeken nem szerepeltek játékosaink. Persze közülük többségében más-más csapatoknál aktívan sportoltak.

1992-ben a korábbi csapattársak (Dévai Zoltán, Szabó András, Szabó Mihály, Farkas Károly, Horváth Tibor, Varga István, Bolla Miklós és Szép Lajos edző) jóvoltából megalakult a Körmend Teke Klub. A Megyei csapatbajnokságban neveztek és az első évadban a 4. helyet szerezték meg, ami egyben az NB. III-ba való feljutást jelentette.

Az NB. III-as szereplés nyitánya nem sikerült valami fényesen. A csoport újonca a 12., utolsó helyen zárta. A kieséstől a versenykiírásban történő változások mentették meg a csapatot. Dicséretükre váljék, hogy a kudarcos szereplés nem vette kedvüket, az 1994-1995-ös szezonnak megújult erővel indultak. Ebben a szezonban a csapat életében jelentős változást hozott, hogy 1995. január 1-vel Kovács Gábor vállalkozó a Várkerti tekéző tulajdonosa átvette a csapat szponzorálását, a bajnokságot immár Kovács SE néven a 4. helyen fejezték be.

A Kovács SE csapata napjainkig az NB. III-ban szerepel. Eredményei ugyan hullámzóak, de jó középcsapat szintjén teljesítettek. Általában a hazai mérkőzéseken sikerült az értékes pontokat begyűjteni. Ebben nagy szerepet kapott az 1. pálya, amelyet a vendégjátékosoknak nem minden esetben sikerült megjátszani.

Eredmények:

1995/1996 2. helyezés

1996/1997 5. helyezés

1997/1998 5. helyezés

1998. március 8-án a csapat Zalakomárban vendégszerepelt. A csapatbajnoki mérkőzés befejeződése után közvetlenül a csapata legjobb eredményét elérő (400 fa) Szabó Mihály a gyors orvosi beavatkozás ellenére elhalálozott. Emlékét kegyelettel, évenkénti emléktornával megőrizzük.

1998/1999 8. helyezés

1999/2000 4. helyezés

2000/2001 6. helyezés

2001/2002 7. helyezés

2002/2003 2. helyezés

2003/2004 4. helyezés

2004/2005 13. helyezés

2005/2006 10. helyezés

2006/2007 7. helyezés

2007/2008 3. helyezés.

1993-ban új 2 sávos műanyag borítású automataállítású pálya állt a tekesportot kedvelők rendelkezésére. Budai Miklós Tekéző Panziójában a versenyzés technikai oldala adott volt, már csak egy jó csapatra volt szükség. Június 17-én Budai SE (Budai Miklós játékos edző, Joó Gyula, Lajos Péter, Kurcz László, Farkas Lajos, Horváth László, Bíró Béla, Darvas István) néven megalakult az egyesület, ebben az évben a megyei I. osztályba neveztek. Az első sportévben a 7. helyen végeztek.

Eredmények:

1993/1994 7. helyezés

1994/1995 3. helyezés

1995/1996 3. helyezés

1996/1997 3. helyezés

1997/1998 4. helyezés

1998/1999 1. helyezés (Gerencsér István, Joó Gyula, Pungor Géza, Horváth László, Farkas Lajos, Joó László, Bognár Győző, Bíró Béla)

A bajnokság során a kiegyensúlyozott őszi teljesítményt tavasszal sikerült tovább fokozni és magabiztosan végeztek a csoport élén. Az első helyezés lehetőséget biztosított a magasabb osztályban való szereplésre. Az egyesület vezetése élt a lehetőséggel, vállalták a magasabb osztályban való részvétel valamennyi előnyét és nehézségét. Az első évben nem lehetett más célt kitűzni, mint a bennmaradást, majd fokozatosan minél jobb teljesítménnyel előbbre végezni a tabellán.

Eredmények:

1999/2000 6. helyezés

2000/2001 3. helyezés

2001/2002 9. helyezés

2002/2003 4. helyezés

2003/2004 1. helyezés (Gerencsér István, Joó Gyula, Pungor Géza, Horváth László, Farkas Lajos, Joó László, Bognár Győző, Bíró Béla)

Az NB. III-ban eltöltött öt év alatt a csapat megerősödött, a kialakult standard játékosok mellett lehetőség nyílt a fiatal tehetségek felkarolására. Egy-egy mérkőzésen ugyan először "csak" csereként de pályára léphetett Vella Tibor, majd ifj. Budai Miklós.

Az NB. II. csapatbajnokság új kihívások elé állították a csapatot. A mérkőzéseket jelentős földrajzi távolságok megtételével kellett lejátszani. Ennél sokkal nagyobb változást jelentett, a mérkőzések lebonyolítási rendje. A korábbi 100 vegyes gurítás helyett 120 gurítást kellett végezni, és a több ütött fa helyébe s személy elleni küzdelem lépett. Ennek lényege, hogy a mérkőzésen 4x30 vegyes gurítás során ez egyes szettekben elért eredmény került összesítésre, a több ütött fa a szett egyenlőség esetén játszott szerepet. A jobb teljesítményt nyújtó versenyző szerzett a csapatának egy pontot, avagy teljes egyenlőség esetén az egy ponton megosztoztak.

Eredmények:

2004/2005 7. helyezés

2005/2006 3. helyezés

2006/2007 5. helyezés

2007/2008 5. helyezés.

A csapatbajnokságok mellett a Megyei Tekézők Szövetsége szervezésében megyei egyéni valamint ifjúsági és serdülő játékosok mérhették össze tudásukat, igazolhatták felkészültségüket.

2004-ben a Diákolimpián Vella Tibor 1. helyen végzett.

2005-ben Diák országos bajnokságon ifj. Budai Miklós szintén a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Ebben az évben Vidék serdülőbajnoka Vella Tibor, ifj. Budai Miklós a 9. helyen végzett. Az Országos serdülőbajnokságon Vella Tibor 4., ifj. Budai Miklós a 9., a Vella - ifj. Budai páros a 4. helyet szerezte meg.

2007-ben Vella Tibor meghívást kapott a serdülő válogatottba, majd 2008-ban ifj, Budai Miklós is.

Pungor Géza 2005-ben a Megye válogatottját erősítette.

A megyei szervezésű csapatbajnokságokkal párhuzamosan és megszakítás nélkül évről-évre a Várkerti tekézőben meghirdetésre került a 60 gurításos városi bajnokság. E sorozatot mindig komoly érdeklődés kísérte. A nevezők száma évente változott, általában 9-14 csapat versengett a bajnoki cím elnyeréséért. A városból, illetve a vonzáskörzetből 70-80 fő több-kevesebb rendszerességgel hetente pályára lépett. A bajnokság lebonyolítása tavaszi-őszi rendszerben, általában három fordulóban realizálódott. A július, augusztus hónap kivételével adott volt a versenyzés.

Ugyancsak a Várkerti tekepályán került lebonyolításra augusztus 20-án a korábban már említett Szabó Mihály emlékverseny,

2003. évtől kerül megrendezésre a Vas megyei IPA (International Police Association) szervezetek szervezésében a Paál Imre emlékverseny. 2006-tól a versenyt megszervezése Halogyon történik.

A Budai SE pályáján évente meghirdetésre került augusztus 20-án a Kenyér Kupa, volt Szilveszter Kupa, Rába Kupa. 2005-től napjainkig a Tárt Kapuk torna. Mindegyiken általában 60-70 fő vett részt.

2004. évtől a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola ad otthont a Belügyminisztérium (2006-tól az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium) országos tekeversenyének. A mérkőzések helyszíne ugyan Zalaegerszeg, de színvonalas szervezés a körmendi sportemberek érdeme.

A társadalmi, politikai változások a város tekesportjára is hatással voltak. Részben e változásoknak tudható be, hogy a négy sávos tekecsarnok építése nem fejeződött be. Ugyancsak hatással volt a városi bajnokságra is. A korábbi években az üzemek teljes egészében vagy részben szponzorálták a versenyeket, 1990-es évektől ez a lehetőség egyre jobban zsugorodott. Üzemek, gyárak szűntek meg, a sport sokadlagos kérdéssé vált. A tekét szerető embereket azonban csak időlegesen vetette vissza a heti rendszerességi testmozgástól. Ha kellett saját finanszírozással, de ott voltak a kiírt időpontban a mérkőzés helyszínén és küzdöttek a győzelemért.

Tisztelt Olvasó! Igyekeztem dióhéjban összefoglalni Körmend város tekeéletének utóbbi 25 évét. Bemutatva milyen eredményeket sikerült elérni az egyes csapatoknak, felvillantva a város tekepályái mitől hangosak esténként. A teljesség igénye nélkül tettem említést a városban szervezett több száz embert megmozdító rendezvényekről. Bízom abban, hogy e néhány sor további kedvet ad ennek a szép sportágnak a jobb megismeréséhez, és játszásához.

Szalai Antal